őszi lombszín
13–24 termék, összesen 45 db

Abelia grandiflora ‘Caleidoscope’ – kaleidoszkóp tárnicslonc
Vékony vesszejű, inkább lapos, mint magas ,és inkább kicsi, mint nagy bokrot növesztő cserje. Mediterrán jellegű növény, de védettebb helyre nyugodtan kiültethető, ha van is némi visszafagyási kockázat, a növény újra kihajt, és különös szépsége miatt bőven megéri a minimális kockázat vállalása. Védett helyen a lombozat egy része akár át is telel, gyönyörű színárnyalatait leginkább ősszel mutatja, a virágzás késő őszig is eltart.

Acer circinatum ‘Burgundy Jewel’ – Burgundy Jewel szőlőlevelű juhar ÚJDONSÁG !
Ránézésre könnyen a japán juhatok (Acer japonicum, Acer palmatum ) közé sorolható, azokhoz főbb tulajdonságaiban hasonló, ámde amerikai faj vörös levelű fajtáját kínáljuk annak a néhány szerencsés vásárlónak , akinek most jut belőle! A Burgundí Jewel fajta különlegességét az (is) adja, hogy a leveleinek színe egy szóval le sem írható, ugyanis az a világosabb narancsvöröstől - a feketés bordó színközött folyamatosan változhat az évszak, az időjárás és a fényviszonyok függvényében. Érdekess az is még hogy míg a legtöbb juhar erős, élénk vörös színnel hajt ki tavasszal és töbé kevésbé visszazöldül a nyár végére, addig a Burgundy Jewel ezt pont fordítva csinálja ! A levelek zöldesen bújnak elő, majd válnak egyre vörössebbekké egész nyáron át . Hogy az őszi lombszíneződés is jelentős, azt remélem, hogy mondanom se kell. A nálam lévő egyetlen anya példány jól tűri a szárazságot , de igy fejlődése lassú, a nyári öntözést feltétlenül meghálálná!.

Carpinus betulus ‘ Rochhampton Red’ – rochhampton red vörös gyertyán
Maga a gyertyán faj ( Carpinus betulus) régi időktől fogva a parképítés egyik alapvető faja. Őshonos , igénytelen, ellenálló, és gyakorlatilag bármilyen méretre, vagy formára nyírható, alakítható. Kedvenc sövény növény is, főleg nagyobb parkokban. Lombja szép, üde zöld, ősszel kicsit megsárgul , majd barnává válik , és egész télen a fán marad. Ez biztosítja azt hogy a sövény az alapvető funkcióit télen is ellássa. ( belátás-, szél- és hóvédelem ) Ennyi jóságért cserébe elnézhető volt, hogy az alapfajnak ősszel nincsen semmilyen extra lombszíneződése. A Rochhampton Red fajta megjelenésével ez az utolsó probléma is megoldódott . Ez ugyanis ősszel több hétre szép narancspiros ruhába öltözik! Ebéli tulajdonságában egyedülálló a gyertyánok között! ÚJDONSÁG !

Paeonia x ITOH hibrid ‘Bartzella’ – Bartzella ITOH hibrid pünkösdirózsa
Minden idők leghíresebb pünkösdirózsa fajtája a Bartzella! Az ITOH hibridek a lágyszárú ( P. lactiflora) és a fásszárú (P. suffruticosa) bazsarózsák hibridjei. Finoman szeldelt , ősszel szépen színesedő leveleikkel nagyobb bokrokat növesztenek mint a hagyományos lágyszárú fajták, ennek ellenére minden évben a földig lepusztulnak és tavasszal a föld alól hajtanak ki újra. A Bartzella fajta hatalmas , telt , meleg sárga virágokat hoz a szirmok tövében narancsos bemosódással.

Acer palmatum ‘Red Cloud’ – Red Cloud’ japán juhar ÚJDONSÁG!
A töretlen népszerűségű japán juharoknak se szeri se száma, több ezek közül erősen hasonlít is egymásra. A ' Red Cloud' fajta első pillantásra is kilóg a sorból, jellegzetes, hosszú, keskeny ujjszerű leveleivel, melyek a kihajtáskor téglavörös színűek. Hűvösebb , üde termőhelyen a vörös színét nyáron át jól tartja, forró száraz helyeken valamelyest visszazöldülhet. Ősszel az eredeti sötét vörös szín narancspirosba vált lombhullás előtt ( ez látszik a saját növényeimről készültfényképeken). Ezt a fajtát kisnövésűnek és relatíve strapabírónak írják le több helyen,. Várhatóan nagyobb bokor , vagy kisebb fa forma nevelhető belőle.

Trachelospermum jasminoides ‘Star of Toscana’ – sárga csillagjázmin ÚJ!
Örökzöld, csavarodó szárú, mérsékelten télálló mediterrán kúszó cserje. Magyar nevében a "csillag" a virágok alakjára utal , a" jázmin" meg csak azért van benne ,mert ez a növény is nagyon illatos, és örökzöld kúszó növény , hasonlóan több valódi jázminféleséghez. Nagyon védett mikroklimáju helyen esetleg áttelelhet, de hazai körülmények között inkább csak mint dézsás, télikerti -teraszra való növény jön számításba. Kúszó jellegéből adódóan bármilyen méretű , és bármilyen alakú lombozat kialakítható vele a hozzá illő támrendszerhez igazodva. Mediterrán országokban hatalmas kiültetett példányokkal lehet találkozni, nálunk a cserép mérete és egy éles metszőolló tudja kordában tartani. Ősszel szép lombszíneződésre is számíthatunk!

Punica granatum 2 in 1 – Gránátalma kettő az egyben …
Teltvirágú gránátalma , ami ehető termést is hoz!? Bennünket is meglepett, de lehetséges! A normál teltvirágú fajták általában nem hoznak termést, azokat a sokkal díszesebb nagyobb virágaikért szeretjük. Ennek ellenére egyik ilyen anya növényünk rendszeresen termést is érlelt. Erről a példányról dugványozással szaporított ( tehát fajta azonos) utódokat válogattunk ,amelyek bizonyitottan mind a kettő előnyös tulajdonsággal rendelkeznek.

Lagerstroemia x ‘Tuscarora’mcs.. – Tuscarora selyemmirtusz hibrid magoncok
Védett mikroklímában Magyarországon is biztonságosan áttelelő nagy bokor vagy kisebb fa, számos feltűnő és vonzó tulajdonsággal. Látványosan gazdag virágzása a nyár végére esik, őszi lomszíneződése jelentős és idős példányok foltokban hámló kérge is különlegessé teszi. Ha elfagyás nem zabolázza a növekedését a túl nagyra nőt példányokat metszéssel tarthatjuk kordában. A közép rózsaszín, fagy rezisztens , hatalmas közép rózsaszín virágú Tuscarora fajta magről nevelt egyedei a rózsaszin különböző árnyalaltaiban virágozhatnak .

Hydrangea quercifolia ‘Snowflake’ – telt virágú tölgylevelű hortenzia ÚJRA !!!
A legszuperebb hortenzia féleség, meghökkentő tulajdonságokkal! Óriási, telt virágzatok, és örökzölden telelő, pardon, bordó színben telelő lomb, és egész jó szárazságtűrés jellemzi.

Geranium x cantabrigiense ‘ Cambridge’ – ‘Cambridge’ angol gólyaorr
Közepesnél alacsonyabb sűrű, párna szerű bokrot fejlesztő hibrid, amit nagyon gazdag virágzás , alacsony , dőlésre nem hajlamos virágszárak és kiváló talajtakaró képesség jellemez . Magánügy, de nekem ez a kedvencem a Gerániumok között. Árnyékos, félárnyékos helyen is szépen díszit.

Fagus sylvatica atropurpurea – vérbükk fa
A bükk szerte európában őshonos, jelentős gazdasági értéket képviselő fafaj. Bár a kifejezetten száraz helyeket kerüli, a legtöbb kertben, parkban megél, és ha nem is gyorsan , de az idők során termetes fává képes fejlődni. Számos kertészeti változata ismert , itt most a normálnövésű, de vörös lombú változatát kínáljuk. Minden porcikája nemes és díszes, vörös levelei kihajtás után a legszebb színűek és selymesen fényes felületüek.

Paeonia lactiflora ‘Lancaster Improved ‘ – Lancaster Improved pünkösdirózsa
Hófehér, un. anemone tipusú punkösdirózsa fajta. A külső sziromlevelek tányérként keretezik a központi szirmokból kialakuló telt gömbszerű kupolát. A központi szirmok töve sárgás árnyalatú, ami az időjárás függvényében erősebb vagy halványabb is lehet.. Kiváló vágottvirág fajta.