korán virágzó
1–12 termék, összesen 37 dbSorted by latest
Magnolia x ‘Summer Wine’ – Summer Wine / Nyári Bor hibrid liliomfa 2 éves ÚJDONSÁG!
A Summer Wine ( nyári bor) névre keresztelt legújabb Magnolia fajtánk nevében a legfontosabb és a fajták tömegéből leginkább kiemelkedő tulajdonságára utalok , miszerint ez a különleges faj hibrid megbízhatóan nagy számban hoz nyáron is feltűnő borvörös virágokat , melyek a szokásosnál jóval jobban ellenállnak a nyári nap fakító , égető sugarainak! Nem véletlenül szerepelnek tehát nyári habitus képek nagy számban a képgalériában.. Az egyetlen tavaszi képen pedig jól látszik a fajta virág gazdagsága és érdekes megfigyel azt, hogy milyen nagy mértékben változik meg ugyanannak a növénynek a virág színe az eltérő környezeti hatások alatt. Olyan mintha egy növénnyel két fajtát kapna az ember . További fontos előnye a fajtának , hogy bokra nem túl nagy növésű, ágrendszere szép sűrű bokrot formáz. A fajta dekoratív , világos erezetű, hullámos szélű , betegségeknek kiválóan ellenálló lombozatát a Magnolia concinna fajtól örökölte, a virágzással kapcsolatos tulajdonságait pedig vélhetően a Genie néven jól ismert hibridtől . A galériában az egészséges levélzetre fókuszált képekkel bizonyítom a fajta igénytelenségét , hiszen a képek a 2025 évi áprilisi fagyhullám ,a júniusi kánikula után készültek öntözetlen , egyhén meszes szántóföldi körülmények között!
Magnolia x ‘Medoc Noir’ – Medoc Noir hibrid liliomfa ÚJDONSÁG !
Új , nagy méretű bokorrá, vagy akár kisebb fává fejlődő lombhullató liliomfa fajta. Korán tavasszal ,még a levelek megjelenése előtt . hozza az ideális körülmények között egészen sötét tónusú, lilás fekete virágait. A méltán híres Black Tulip fajta szabad beporzású magonca. Virágai az anyafajtához viszonyítva valamelyes kisebbek, ugyanakkor a gazdagabb elágazódású ágrendszere miatt több virágot hoz és a virágok színe is sötétebb, már -már tényleg feketésbe hajló. Abszolút újdonság 2025 őszén kínáljuk első alkalommal .
Magnolia x ‘ Bull’s Blood’ -Bikavér liliomfa PREMIER !
Nagy méretű bokorrá, vagy kisebb fává nevelhető lombhullató liliomfa, mely kora tavasszal bontja a valóban vérvörös színű virágait. A Bikavér fajta a Black Tulip fajt a szabad beporzású magoncai közül került elő, virágai valamivel világosabbak, és egyszer s mint sokkal vörösebbek az anya fajtához képest , színét stabilabban tartja, kevésbé fakul. A növény közepesen erős növekedésű. Ez a fajta a 2025- ös szezon egyik olyan ÚJDONSÁGA ,ami a Plantheon faiskolában került szelektálásra. Értelem szerűen sehol máshol nem kapható !.
Magnolia x ‘Summer Wine’ – Summer Wine / Nyári Bor hibrid liliomfa ÚJDONSÁG!
A Summer Wine ( nyári bor) névre keresztelt legújabb Magnolia fajtánk nevében a legfontosabb és a fajták tömegéből leginkább kiemelkedő tulajdonságára utalok , miszerint ez a különleges faj hibrid megbízhatóan nagy számban hoz nyáron is feltűnő borvörös virágokat , melyek a szokásosnál jóval jobban ellenállnak a nyári nap fakító , égető sugarainak! Nem véletlenül szerepelnek tehát nyári habitus képek nagy számban a képgalériában.. Az egyetlen tavaszi képen pedig jól látszik a fajta virág gazdagsága és érdekes megfigyel azt, hogy milyen nagy mértékben változik meg ugyanannak a növénynek a virág színe az eltérő környezeti hatások alatt. Olyan mintha egy növénnyel két fajtát kapna az ember . További fontos előnye a fajtának , hogy bokra nem túl nagy növésű, ágrendszere szép sűrű bokrot formáz. A fajta dekoratív , világos erezetű, hullámos szélű , betegségeknek kiválóan ellenálló lombozatát a Magnolia concinna fajtól örökölte, a virágzással kapcsolatos tulajdonságait pedig vélhetően a Genie néven jól ismert hibridtől . A galériában az egészséges levélzetre fókuszált képekkel bizonyítom a fajta igénytelenségét , hiszen a képek a 2025 évi áprilisi fagyhullám ,a júniusi kánikula után készültek öntözetlen , egyhén meszes szántóföldi körülmények között!
Erica carnea ‘Vivellii’ – Vivellii alpesi erika
Bár a faj magyar neve "alpesi" , ez a növény szépen boldogul normál magyar kerti körülmények között! A bokra alacsony, a talajhoz simuló, vékony fásodó ágrendszere apró fenyőtű szerű örökzöld levélkékkel van borítva. A sötét rózsaszín virágok bimbói már ősszel ellepik az ágacskákat , részben be is színesednek, igy egész télen át díszei a manapság már hó nélküli teleinknek, majd a tavasz közeledtével borul teljes virágzásba a bokrocska. Fontos tudni , hogy elvirágzás után a lombozatot ajánlatos erősen visszanyírni , megelőzendő a bokor közepének kikopaszosodását !
Magnolia x ‘Ann’s Delight’- Ann’s Delight hibrid liliomfa
Ez a fajta erős növekedésével , laza terebélyesedő habitusával, lóg ki felfelé a lombhullató liliomfák átlagból. Minden tekintetben robusztus növekedése nagy levelekkel és hatalmas , csúcs minőségű virágokkal párosul. Az erős, telt rózsaszínű szirmok már márciuselején megjelennek, időben jóval megelőzve ezzel a hasonló fajtákat , érdemes tehát vele széthúzni a minőségi virágzás szezonját Irányitott neveléssel kifejezetten alkalmas kisebb koronás fa kialakítására. 4-8 m-es bokor vagy fa könnyen kialakulhat belőle. Magyarországon szinte ismeretlen fajta, először szerepel a kínálatunkban . A 2025 -ös szezon ÚJDONSÁGA!
Magnolia concinna ‘Liliput’ – Liliput törpe liliomfa Újdonság !
A Magnolia concinna faj talán a nálunk is elterjedt 'Sunrise' fajta miatt ismerős lehet . Mi a Green Damond nevű fajtájáról jutottunk hozzá nagybb mennyiségű csíraképes maghoz , majd szépszámú utódhoz. Már az első években felfigyeltem egy apró, szabályos gömb formájú bokrot növesztő példányra, Ezen a negyedik évtől egyre több apró virág jelent meg, amik eleinte a fajra jellemző módon zöldesfehér színűek, majd idővel teljesen kifehérednek, A növény saját gyökerén , enyhén meszes szántóföldön 8. évében érte le 1 m-es átmérőt, Azt gondolom , hogy a LIliput fajta kategóriát alapított a Magnóliák között. Törpe növésű, szabályos formájú, relatíve igénytelen , de a nyári öntözést meghálálja. .
Magnolia kobus – kobói liliomfa
A liliomfák között hazánkban a legismertebb, igénytelenként számon tartott faj a japán Kobo szigetről származó M. kobus. Sok nagy és idős példány bizonyítja országszerte, hogy a köztudattól eltérő kedvezőtlenebb körülmények között is szépen díszlik. A M. kobus nagy termetű , terebélyes koronát nevelni képes árnyékadó faként is számításba jöhet, de mégsem nő elviselhetetlenül nagy méretűre , ami egy házi kertben már problémát vagy kárt okozhatna. Ez a faj egyike a legmésztűrőbb változatoknak! Jó termőképességű, kb 7,5 pH kémhatású talajokban is, kifogástalanul fejlődik . Virágai a szépségversenyben nem szerepelnek az élmezőnyben, de a lombtalan koronát ellepő egyszerű fehér virágok nyílása , mégis csak ünnepnek számít március végén, vagy április elején. Hazai viszonyok között is bőségesen szokott csíraképes magot teremni, ezért szinte mindig magoncokat lehet, relatíve olcsón vásárolni . Ezeknek a növényeknek legalább 5-6 év fejlődés szülséges az első virágok megjelenéséig , de attól fogva rendszeresen és bőségesen virágzik . Az ivaros szaporítás miatt egy egyes példányok tulajdonságaiban kisebb eltérések lehetnek. Vonatkozik ez a virágok alakjára , árnyalatára, de a lombozatra is . pl.: a megosztott fényképen egy extra pirosan kihajtó példány látható, de ez a szín is elzöldül a nyár során.
Cercis siliquastrum – európai júdásfa
Bár a júdásfa mediterrán jellegű fa vagy nagyobb bokor , Baranyában gyerekkorom óta ismert , és ültetett növény. Ezzel azt akarom mondani, hogy a fagytűrése bízonyított, és aki valami szokatlan és látványos növényt keres magának számolhat ezzel is.. A judásfa meglepő módon egyféle "bab". Ez azt jelenti, hogy a pillangósvirágúak csalágjába ( Fabaceae) tartozik épp úgy mint a fehér akác , meg a lóhere. Nem csak a virágok szerkezete azonos , hanem a belőlük fejlődő hüvelytermés is. A judásfának van egy , a babok közöt egyedülálló tulajdonsága, nevezetesen, hogy tavaszzal a temérdek virág bimbóját nem vékony, egy éves veszzőkön vagy friss hajtásokon hozza hanem az idősebb fás részeken közvetlenül és bárhol. A rózsaszin. virágok tömege tavaszzal még lombosodás előtt jelenik meg . a jóval később kibúvó levelek jellegzetes vese alakúak semmivel össze nem téveszthetőek. Meleg száraz domboldalakra különösen ajánlom.
Chenomeles x superba ‘Cameo’ – Cameo japánbirs
Erős a verseny a japánbirsek között a legszebb fajta cím ért , de a Cameo nálam versenyben van a dobogóért! Ennek a fajtának a bokra inkább lapos, mint magas, levelei üde világoszöldek , sok és nagy méretű virága pedig meleg lazacrózsaszínűek és teltek !
Magnolia x ‘Susan’ „L” – Susan hibrid liliomfa „L” méret
Kompakt növekedésű, sűrű bokrú, tömött lombozatú fajta, mely dugványozással is könnyen szaporítható,(nem kell vadalni!) . Virágai középkései nyílásúak, élénk lilásrózsaszín színűek, már fiatal korától kezdve nagy biztonsággal megjelennek. Fagykárt a virágok csak nagyon ritkán szenvednek. További előnye a fajtának ,hogy a nagy tavaszi virág dömpinget követően augusztusban másodvirágzásra is hajlamos.
Cornus mas ‘gyümölcsfajták’ x 2 db – húsos som oltványok „S” méret
Fajtáink közül a SWETLANCZOK és a MACROCARPA fajtákból csináltunk cserepes oltványokat is a könnyebb szállíthatóság és a megfizethetőség érdekében. Mindkét említett fajta igen nagy, piros termésű, és érési időben jól kiegészítik egymást . A húsos som önmagában is terem , de a terméskötést elősegíti az idegen megporzás, ezért ezeket a kisebb, olcsóbb növényeket párosával kínáljuk .